Rodosz városa (görögül: Ρόδος)
Rodosz sziget északkeleti csücskén helyezkedik el. A 2011-es adatok szerint 50.636 lakosa van, területe 19,624 km² ami egy kicsivel nagyobb (kb. 1km²-el) mint Budapest negyedik kerülete, Újpest.
Rodosz városát ie 408-ban alapították a három városállam Ialysos, Kameirosz és Lindosz egyesülése alkalmából, mint közös fővárost. A város a várostervező Hippodamusz elvei szerint épült fel merőleges utcarendszerű tervezett városként, körülbelül három kilométerre a modern Rodosz városközpontjától. A 110 méter magas Monthe Smith dombon található az ősi rodoszi Akropolisz, ahol Apolló, Athena és Zeusz szentélyének romjai találhatók. Emellett egy stadiont és egy kis fedetlen márványodeont építettek itt. A dombról Rodosz városát lehet – főleg naplemente előtt – lehet megcsodálni.
Ie. 304-293 között építették a Hélioszt ábrázoló kolosszust az ókori világ hét csodájának egyikeként tartották számon amely egyesek szerint nem a kikötőben hanem a Nagymesterek Palotájának helyén állt.
A város a korai kereszténység időszakában 330 és 650 között a bizánci Birodalom része volt és püspöki székhelyként működött és egyben fontos katonai bázis volt.
Ebben az időszakban számos templom épült, köztük több bazilika. A hetedik században a Mauawiya vezette arab flotta először jelent meg a Rodosz melletti vizeken és 654-ben elfoglalták a várost, és 678-ig uralmuk alatt tartották.
717-ben a szaracénok kifosztották a szigetet, 807-ben pedig évekig az arab flotta fennhatósága alatt állt. A következő időszakban a város összezsugorodott, de az újjáéledő bizánciak stabil falakkal megerősítették. Erről az időszakról sajnos kevés írásos jelentés született. 1082-ben a velenceiek létrehozták első kereskedelmi állomásukat a szigeten, ami a presztízs újbóli növekedéséhez vezetett.
Az 1204-es negyedik keresztes hadjárat eredményeként a város a frankok kezére került, de 1278-ban a bizánciak rövid időre visszaszerezhették.
1309 novemberében Foulques de Villaret Nápolyból komoly flottával indult az Égei-tengerre. A hajók áprilisban érkeztek meg Rodosz közelébe. A város augusztus 15-én kapitulált. Villaret fő célkitűzése a keresztény-muzulmán kereskedés akadályozása volt, ezért a johannita gályák lecsaptak minden hajóra, amelyet ezzel gyanúsítottak, és ezzel ellenfelükké tették a bizánciak és a velenceiek mellett a genovaikat is.
A Rend a városba helyezte át székhelyét, és a Földközi-tenger keleti részének egyik meghatározó hatalmává vált. Rodosz virágzott és újra növekedett uralmuk alatt. A lovagok folyamatosan erősítették és bővítették a város erődítményeit. 1421 és 1431 között a középkori városfalak megerősítésére épült a Szent György bástya, amelyet 1550 körül erősítettek meg Basilio della Scuola építész tervei alapján. Zacosta nagymester alatt a Szent Miklós-erőd 1464 és 1467 között épült a Mandraki kikötő mólóján a rend flottájának kiegészítő védelmeként.
A Johannita Rend számos templomot, a Nagymesteri Palotát és két kórházat is épített, köztük a Szent Katalin Hospice-t 1392-ben. 1507-ben a középkori piac közepén épült fel a Kastellania, amely a rendi lovagok büntetőbíróságaként szolgált. Az oszmánokkal és mamelukokkal folytatott folyamatos konfliktusok ellenére a tengeri kereskedelem jövedelmező bevételi forrás volt a város számára. Az erről az időszakról szóló ismeretek nagy része a Rend Lovagjainak gondosan őrzött archívumából származik, amelyet jelenleg a Máltai Nemzeti Könyvtár őriz.
A városi erőd 1444-ben a mamlúkok, 1480-ban pedig az oszmánok ostromát is kiállta. Rodosz utolsó ostroma az oszmánok részéről 1522 június 26-án kezdődött és 1523 január 1-jén ért véget a Johannita lovagok kivonulásával a szigetről. A hódítók kiűzték a keresztény görög lakosságot a megerősített városból és mecseteket, fürdőházakat és lakóépületeket építettek. Sok épületet megőriztek és a hódítók ízléséhez és szokásaihoz igazítottak. A következő időszakban Rodosz elvesztette jelentőségét nemzetközi kereskedelmi központként, és elsősorban a szigeti kereskedelem átrakóhelye volt. A 19. században több földrengés rázta meg a várost és járványok törtek ki. Ezek a katasztrófák az Oszmán Birodalom hanyatlása idején következtek be.
Az olasz-török háború során 1912-ben az olaszok meghódították Rodosz szigetét is, 1923-ban pedig létrehozták az olasz Égei-szigetek úgynevezett gyarmatát. Rodosz városában az olaszok leromboltak minden épületet, amelyet az oszmán időszakban a városfalakra vagy azok közelében építettek. Számos lovagkori épületet restauráltak vagy rekonstruáltak, különösen a Nagymesteri Palotát. A város infrastruktúráját is modernizálták és bővítették az olasz fennhatóság alatt. A város, különösen az újváros az akkori városrendezési elvek szerint jelentősen átalakult.
1938-ban Rodoszon is életbe léptek az olasz faji törvények. 1944 júliusában a zsidó lakosokat Auschwitzba deportálták. Néhány családot Selahattin Ülkümen konzul megmentett és Törökországba vitt és török papírokkal látta el őket. 1947-ben a sziget Görögországhoz került. 1960-ban Rodosz teljes középkori városközpontját történelmi emlékművé nyilvánította a görög kulturális minisztérium.
Rodosz középkori városát, Rodosz óvárosát 1988-ban az UNESCO Világörökség részévé nyilvánította.
Látnivalók Rodosz városában:
Lovagok utcája
Monthe Smith
A Mandraki kikötő
Murat Reis mecset a török temetővel
Nagymesterek palotája
Óváros
Régészeti múzeum
Szulejmán Pasa mecset
Városfal
Zsidónegyed és a Káhál Kádos zsinagóga